A KEZDETEK
Emlékszem, 16 évesen kaptam meg az első fényképezőgépemet, és az öröm, amit akkor éreztem, leírhatatlan volt. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez lesz az a tevékenység, amelyben igazán önmagam lehetek, amelyben kiteljesedhetek, és amellyel értéket adhatok másoknak.
2022-ben elindítottam a fotós vállalkozásomat, és ezzel egy régi álmom vált valóra.
Az évek során rengeteget tanultam, fejlődtem, és persze sok-sok kattintáson keresztül formálódott a stílusom.
Idővel rájöttem, hogy számomra az emberek fotózása a leginspirálóbb.
Szeretem a közös munkát, azt a különleges kapcsolatot, amely kialakulhat egy-egy fotózás során.
Imádom a kisgyermekek őszinte kacaját, a párok között vibráló szenvedélyt, és azt a pillanatot, amikor egy portréfotózás alkalmával megmutathatom valakinek a legjobb énjét, és látom, hogy elégedettség tölti el őket.
Számomra a fotózás nem csupán képek készítéséről szól.
Ez egy eszköz, amellyel örömet szerezhetek, emlékeket örökíthetek meg, és maradandó értéket teremthetek.
Az elmúlt évek során számos Workshopon vettem részt, és lehetőségem nyílt tanulni, együtt dolgozni a szakmában elismert alkotókkal – többek között Duba Diánával, Laki Bélával és Fehér-Tarcsi Erzsébettel.
Arra törekszem, hogy minden fotóm hűen tükrözze a közös élményt. Legyen szó egy meghitt kismamafotózásról, egy újszülött első napjairól, egy családi pillanatról, egy pár bensőséges történetéről, egy esküvő fontos mozzanatairól, vagy épp egy portréról, amely erőt és önazonosságot sugároz.
Minden alkalom más, és mindegyik fontos számomra.
A fejlődés számomra folyamatos, ami azt jelenti, hogy folyamatosan keresem az új irányokat, stílusokat és technikai megoldásokat, hogy még pontosabban tudjam megragadni a fény és az emberi történetek kapcsolatát.